2015. okt 18.

A kislányok kisfiúkat, a nők férfiakat keresnek

írta: Németh Szabi
A kislányok kisfiúkat, a nők férfiakat keresnek

Azt hiszem nem is lehetne jobban lezárni a párkapcsolatok hetét. Egy nagyon érdekes kérdést tett fel nekem valaki. Miért panaszkodik arra egyre több nő, hogy bár még nem is szült, mégis úgy érzi, hogy van egy 25, 30, 40 éves gyermeke? 

kep_1.jpg
Azt hiszem azzal nem mondok újat, hogy a férfi és bizony a női társadalom is válságban van. A két nem nehezen találja meg a közös hangot, sokszor félreértik egymást és érzékelhetően nő a bizalmi szakadék köztük.

Ugyanakkor az ember mindig is társas lény volt, és ez a jövőben sem fog változni. Ám az akadozó kommunikáció, a csalódások okozta bizalomvesztés révén egyre többen már nem is mernek úgy istenigazából elköteleződni, kötődni.

A kisfiúk nem fejlődnek, mert minek azt

Gondolj abba bele, hogy te mikor fejlődtél igazán az életedben. Akkor, amikor minden szuper volt, vagy inkább a nehéz, embert próbáló időkben? Ahogy az izom, az ember is terhelés alatt erősödik igazán. Na de mi történik az izommal, ha nem edzik? Elsorvad, sőt egy idő után a funkcióit sem tudja betölteni. Ennek vagyunk most szemtanúi. 

Mindkét nem fejlődik csak egészen más irányban. Elég, ha csak a Lélekerősítés facebook oldalamnak a statisztikájára tekintek. 93%-ban a hölgyek vannak jelen.

Miért lehet ez? Azért mert a férfiak ennyire rendben lennének? Ellenkezőleg. Azért mert a szülői mintákból hiányzik a férfi lélek erősítésének a fontossága. Sőt egyenesen ciki.

Férfi vagy, az isten szerelmére, adj a látszatra

„Ha férfi vagy, ne mutasd ki a fájdalmad, ne légy gyenge, sose ess össze, te vagy a teremtés koronája, a védelmező, a fáradhatatlan vadász, aki sose törhet meg.”

Ezt a mintát követik a férfiak, és ebbe egyszerűen nem fér bele a lelki fejlődés, miközben belül ugyanolyan esendőek, mint a nők.

Egy ilyen út során fájdalmakat élnének át, sokszor megkérdőjeleznék addigi életüket, gondolataikat a világról, sőt magát az őket addig egyben tartó szülői mintát is. És ez ideiglenesen mindenképp gyengüléssel, meghasonulással jár, hogy aztán egy hihetetlen erős, stabil lényként újjászülethessenek.  Ez jól is hangzik, de a férfiak többsége erre az útra még csak rá sem lép.

Helyette ott az edzőterem, ahol a tökéletes megtévesztésnek ágyaznak meg. Brutálisan férfias külsőt építenek fel, amely eltakarja azt a korlátolt gyermeket, akivel csak anya-gyermek szerepkörben van esélye együtt élnie egy nőnek. Pedig sem a fizikai, sem a lelki fejlődés nem nyomhatná el a másikat. 

A megtévesztés mesterei vagyunk

Ám ez a megtévesztés tökéletesen működik, így a férfiak nincsenek is rákényszerítve arra, hogy átgondolják a helyzetüket. A zsákmányt így is megszerzik, és nyomukban sokszor nem marad más, mint fájdalom, elégedetlenség, bizalomvesztés. Mert az elejtett vad addig, amíg a megtévesztés hormonok szintjén is működik, nem észleli, hogy mibe is keveredett, majd amikor jön a felismerés, hogy mit is rejt ez a bűvész trükk, átverve érzi magát.

A férfiakat nem lehet emiatt elítélni. Ők csak reagálnak a változásokra. Az alapanyag a szülői minták miatt nem változott, így azt minél tetszetősebben kell csomagolni, hogy továbbra is lekapkodják a polcról. Sosem szaladgált ennyi tökéletes testű fiatal férfi az utcákon, sosem voltak így tömve az edzőtermek, sosem fordítottak ennyi energiát a testükre, és mégis sosem voltak ennyire bizonytalanok, saját értékükben megkérdőjelezettek.

Az eddigi szülői minta csúfos kudarcot vallott

Sajnos az eddig ismert és használt szülői minta lecserélése nélkül nem várható komoly változás. Az igazi probléma az, hogy ez egy ördögi kör. Egyre több nő marad egyedül a gyermekével, mert a párok sokkal hamarabb adják fel. Sokan a már említett bizalomvesztés miatt nem is tudnak már igazán kötődni, és a végén egyedülálló anyukaként, azaz nőként nevelik fel a gyermeküket. Erre még egy lapáttal rátesz a média is, de nem lehet ezt az egészet a nyakukba varrni.

A megoldás másik fele a nőknél van

Ahogyan a férfiak nyakába sem. Az, hogy ez a megtévesztés ilyen jól működik, az csak azért lehet, mert a női társadalom is válságban van. A nők nagy része szintén „kislány” lelkileg. Ők ugyanúgy nem találják a helyüket a világban. Szinte könyörögnek a pozitív, őket látszólag megerősítő visszajelzésekért.  Emellett ezerféle impulzus bizonytalanítja el őket nap mint nap. Elég sokáig kéne keresni, hogy találjunk egy olyat, aki nem csak azt mondja, de úgy is gondolja, hogy nagyon rendben van. A nőknél is megfigyelhető az, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a testi, mint a lelki fejlődésre.

És mi történik? Hát nem egyértelmű? A tökéletes testek egymásba botlanak, és egymásba is kapaszkodnak, amelyből legtöbbször nem születik igazi érték.

A nők hamarabb ébrednek

Ám van egy hatalmas különbség. A nőket sokkal-sokkal jobban vezérlik a vágyaik, érzelmeik, ezért hamarabb ébrednek, és veszik észre azt, hogy valamiben kényelmetlenül érzik magukat, mint a férfiak. Nem véletlen, hogy ők sokkal többször szakítanak, és az sem, hogy az önfejlesztés a körükben sokkal népszerűbb. És el is jutottunk oda, ami a jelenleg és a jövőben a legkomolyabb kihívást okozza majd.

Sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a férfiak, így idővel nem fog más történni, mint hogy kialakul a túlkínálat az egyik oldalon, és arra nem lesz válasza a másik oldalnak. Azaz a nő-kisfiú arány még markánsabb különbséget fog mutatni. Csak éppen a nő már nem akar majd kisfiút, ezért inkább egyedül marad, és maximum a kisfiúk értékelhető részeire tart igényt pár órára. No meg persze, hihetetlenül boldogtalanok lesznek. Ez a folyamat már el is kezdődött.

Nem véletlen, hogy gyakran hallani nagyon sikeres, lelkileg stabil nőktől azt a mondatot, hogy egyszerűen nem találnak magukhoz illő párt. A legtöbb esetben egész más szinten van egy 40 éves nő, mint egy 40 éves férfi.

Márpedig az igazi, fejlődésre képes, mindkét felet boldoggá, elégedetté tevő kapcsolat alapfeltétele még mindig két egészséges lélek. Viszont ha a két nem felébred, és hasonló módon elkezdik magukat építeni, akkor nem csak meg lehet fordítani ezt a folyamatot...hanem olyan párkapcsolatok születhetnek tömegesen, amelyekben valóban minden mosoly őszinte!

Tetszettek a gondolatok? Akkor oszd meg kérlek a barátaiddal, ismerőseiddel. Terjedjenek a pozitív, vagy éppen megosztásra értékes gondolatok is a világban. Hiszen a gondolatok határozzák meg az életünket.

Nagy szeretettel várlak a Lélekerősítés közösségében is.

A korábbi cikkeimet pedig itt találod.

Szólj hozzá

szerelem lélek párkapcsolat felelősség bizalom önbizalom coach önbecsülés mentálhigiéné erzelem lélekerősítő lélekerősítés