Ma szinte mindenkire kicsit másképp süt az egyébként nem létező napsugár. Mindenki egy kicsit könnyedebben ébred, megmagyarázhatatlan okból kedvesebb a szomszédjával, többet mosolyog. A sport ereje hatalmas, és most 44 év után sikerült kiszakítania egy országot abból a tévképzetből, hogy minket csak verni tud a sors.

Úgy látszik ez a rendhagyó cikkek hónapja. Már a lefújás után tudtam, hogy én helyet fogok szorítani a blogomban annak a 30-40 embernek, akik talán sokkal nagyobb munkával, mint azt eddig bárki gondolta, egy országot tettek boldoggá nemtől, kortól, vallási nézettől, politikai beállítottságtól függetlenül. És ez a sport igazi küldetése!

Amikor egy ajtó bezárul…

Amikor a törököknél Selcuk Inan mesterien csavarta be a labdát a kapuba, és ezzel letaszított minket az EB-re tartó közvetlen buszjáratról, sok millió társammal együtt nyugtalanul aludtam. Már azt is tudom, hogy miért. Mert bármennyire akartam hinni a fiúkban, nem tudtam. Mert láttam a névsort… Svédország, Ukrajna, Dánia, Norvégia, Írország, Szlovénia… mint lehetséges ellenfeleket, és bennem is bekapcsolt a vészvillogó, hogy ebből cudar nagy zakó lehet, és hogy mekkora lehetőségtől fosztott meg minket megint a sors. Majd pár pillanat múlva felrémlett a legutóbbi pótselejtező rémképe, ahol Magyarország hatalmas verést kapott.

…, ha kishitű vagy, a másikon nem tudsz belépni

Aztán megkaptuk azt a válogatottat, amelyiket a közvélemény a legkevésbé szeretett volna. A norvégok majdnem megtréfálták az olaszokat, a horvátokat pedig meg is verték, és végül az utolsó pillanatban egy bivaly erős csoportban végeztek a harmadik helyen.  

Természetesen a nyilatkozatok ugyanúgy jöttek mind eddig. „Nem foglalkozunk az ellenféllel, csak magunkkal.” „Mindent megteszünk, hogy kijussunk.” Aztán jöttek a jelek. Elhalasztott forduló, több hetes összetartás, vérvételek a fizikai állapotok felmérésére, a játékosok magabiztos képei az edzésekről, és az ember elkezdte érezni, hogy ezek a srácok, és a stáb most tényleg nagyon komolyan gondolják!

Kleinheisler nem kinyitotta, hanem szó szerint berúgta a másik ajtót

Aztán jött az oszlói meccs, amelytől mindenki féltette a magyar nemzeti 11-et, de már valahogy a bevonulás is más volt. Nem anyukájukat gyámoltalanul kereső kisfiúk, hanem komoly tartással rendelkező férfiemberek jelentek meg a kijáróban, tele tűzzel a szemekben. Sugárzott róluk, hogy akár meg is halnának egymásért, és a hazájukért a pályán.

Ahogy azt várni lehetett a Norvégok jöttek, és jöttek, de a magyar srácokon egy pillanatig nem látszott az, hogy ettől megilletődnének. Percről-perce pontosan tudták, hogy mi fog történni a pályán. Úgy voltak jelen mentálisan a zöld gyepen, ahogyan magyar ember nagyon rég ebben a világban. Aztán jött egy apró vörös „gyerek”, és egy olyan szögből, ahonnan még a vén rókák is inkább továbbpasszolják a labdát, lövésre szánta el magát, és ez a mérhetetlen önbizalom előnyhöz juttatott minket északon.

A mentális erő Budapesten mutatkozott meg igazán

Oszlóban egy vereséget könnyedén meg lehetett volna magyarázni, de a siker után itthon már mindenki a továbbjutásban reménykedett. Ilyenkor pedig eddig mindig, de tényleg mindig, megrettentünk a saját árnyékunktól, és mi magunk katapultáltuk ki magunkat a nagy lehetőségek kapujából. Aztán elkezdődött a meccs, és azt láttam, hogy nincs rossz passz, ezek a srácok cicáznak a norvégokkal, akik persze jöttek becsülettel, de nem volt ellenszerük a magyarok játékára. Közben nekünk volt egy Dzsudzsákunk, akinek minden egyes mozdulatán érződött, hogy ha úgy hozza a sors, egyedül veri meg mind a 11 norvégot, de ők innen ma nem térhetnek haza győzelemmel!

Aztán jött Priskin, és akkora gólt ragasztott a kapuba, hogy még ma reggel is foldozzák szerintem a hálót. A többi már történelem, a továbbjutás ott eldőlt, mert én, sok más társammal egyetemben csak akkor mertük elhinni, hogy igen, Magyarországon van 30-40 ember, aki végig hitt abban, hogy a befektetett munka, az egymásba vetett hit, az egymásért küzdés meg fogja hozni a gyümölcsét. Mert nem szerencsével jutottunk ki, egyszerűen két meccs alapján jobbak voltuk a Norvégoknál, akiket a szakma sokkal esélyesebbnek tartott.

Úgy gondolom, a tegnapi nap mindenki számára olyan fordulópont lehet az életében, a gondolkozásában, amely csak jót hozhat magával. Ideje örökre elfelejteni, és levetni azt a rabláncot, amelyet sok-sok éve aggattunk magunkra, és már rég nincs is semmi realitása, de a lelkekben sokakban mégis ott van, mint örökzöld kifogás. Nincs balsors. Félre a pesszimizmussal, kishitűséggel. EB részvétel van!

És tessék jegyet váltani a srácok meccseire december 14-től!

Tetszettek a gondolatok? Akkor oszd meg kérlek a barátaiddal, ismerőseiddel. Terjedjenek a pozitív, vagy éppen megosztásra értékes gondolatok is a világban. Hiszen a gondolataink határozzák meg azt.

Természetesen, ha még nem vagy része a közösségünknek, akkor csatlakozz!