A péntek sok ember életében általában a saját magáé, illetve a barátaié, családjáé. Legyen szó hajnalig tartó táncról, vagy kellemes beszélgetésről, a cél mindig egy és ugyanaz. Érezzük jól magunkat. Mégis számtalanszor csöppentem olyan helyzetbe, hogy az este nagyon hamar átfordult „kinek mi hiányzik épp az életéből” panaszkönyvbe.

Tegnap este hat körül teljesen váratlanul villant át a fejemen egy kósza gondolat.

„Pozitív este, amikor nem hagyunk teret a negatív gondolatoknak. Tudatosan.”

Az elképzelést tett követte, azonnal telefont ragadtam, és ezt a tervemet elmondtam annak a kedves hölgy barátomnak, akivel előtte pár órával egyeztünk meg, hogy közösen zárjuk le a hetet a Lámpásban. Eléggé meglepődött, amikor azt taglaltam neki, hogy ezen az estén nincs helye negatív gondolatoknak, érzéseknek, impulzusoknak. Annál is inkább, mert ő is, és én is egy igen embert próbáló heten voltunk túl.

Már első pillanatban majdnem elbuktunk

Én érkeztem kicsit később, és érdekes módon sokkal egyszerűbben indult meg a beszélgetést, mint előre vártam, és hamarabb is buktunk el, majdnem, mint vártam.

„Utálom a hideget” – hangzott el a pozitív gondolatokkal átitatott esténk illúzióját kidurrantó mondat a szájából pár perc után.

Az agyamban hirtelen 4 mentőautó kezdett el szirénázni, és eközben 3 detektív kutakodott azután, hogy ezt a kijelentést visszafordítsam pozitívvá.

„Mondj három dolgot, ami jó ebben a hidegben!” – zúdult ki a fejemből az első értelmes gondolat, ami megfogalmazódott bennem.

„Azt például, hogy nincs mínusz 50 fok?” – nézett rám kérdően, majd mindketten hangosan felnevettünk.

Aztán előhúztam a zsebemből egy 3BIT-et, amelytől úgy felcsillant a szeme, mintha legalábbis 3 királyság összes kincsét terítettem volna a lábai elé. És máris jött a második pozitív gondolata: „Az, hogy hoztál nekünk csokit!”

Természetesen a harmadik pozitív gondolat is megszületett, de az már az este szempontjából nem fontos. Az már sokkal inkább, hogy utána egyszer sem jutott eszébe, hogy milyen hideg van. Pedig nem ugrottunk be egy boltba hirtelen melegebb kabátot venni, és a hőmérséklet sem változott.

Amíg a Deák tértől elértünk a Lámpásig, megtudunk egymásról olyan dolgokat, amelyek biztosan rejtve maradtak volna, ha a szokásos mederben folyt volna a beszélgetés.

Valóban ismerjük az igazi barátainkat?

Mivel tudtam azt, hogy lehetnek elakadások, ezért készültem. Odafele felírtam legalább 30 gondolatot, kérdést, és nagyon érdekes volt látni, hogy minden pozitívan megfogalmazott kérdésből, gondolatból mennyi új gondolat születik. És akkor esett le az este egyik legnagyobb tanulsága. Azok, akiket igazán a barátunknak gondolunk, az azért van, mert valóban ismerjük a másikat úgy igazán, vagy abból fakad, hogy egymás problémáira jól tudunk reagálni?

Én úgy gondolom a világ eltolódott abba az irányba, hogy azt tekintjük igazán jó barátunknak, akivel meg lehet osztani a fájdalmunkat, aki meghallgat, aki velünk van. De igazából könnyen lehet, hogy ettől még igazán mélyen nem ismerjük. Rengeteg információt nem tudunk róla, mert egyszerűen nem is terelődik oda a beszélgetés, hogy ezek kiderüljenek.

Nagyon sok mindenről beszélgettünk. Ki miért hálás, és nagyon érdekes volt látni a másik szemében, hogy egyre boldogabb, mert tudatosodik benne is, hogy mennyi mindenért lehet hálás az életében. Meg olyan apró történeteket, titkokat tudtunk meg egymásról, amelyek egy átlagos estén nem kerültek volna szóba. De ez nem egy átlagos este volt.

Hihetetlen dolgok derülhetnek ki

Az este másik tanulsága az volt, hogy két ember mennyire másként láthat dolgokat. Kértem, hogy fogalmazza meg azt a pillanatot, amikor a barátságunk ideje alatt a legjobban érezte magát.

Kicsit gondolkodott, majd azt mondta: „Amikor meghívtál magadhoz, és nálad beszélgettünk.”

Na és itt majdnem eldobtam az agyam, és ezt azonnal észre is vette. Ugyanis én addig a pillanatig úgy gondoltam, hogy az volt a kapcsolatunk egyik mélypontja. Azt éreztem, hogy kényelmetlenül érzi magát, hogy igazából mehetnékje van. És akkor kiderül, hogy közben az a pillanat volt az, amelyet annyira élvezett, hogy megfogalmazása szerint „flow” állapotba került.

Ez is egy olyan információ, ami sose derült volna ki, és e nélkül, soha többé nem hívtam volna át magamhoz, mert abban a hitben maradtam volna egy életre, hogy egyszerűen rosszul érezte magát nálam. Csak ezért az egy információmorzsáért megérte az egész!

Mivel nagyon fáradt volt, ezért mintegy 2 óra után elindultunk hazafelé, de ez alatt olyan pozitív töltést kaptunk, mint nagyon ritkán. Lehet, hogy az első percekben kicsit rá kellett segíteni, meg kellett magunkat erőltetni, de aztán az agyunk egyszerűen ráállt a pozitív gondolatok rezgésszintjére.

Fantasztikus este volt.

Csatlakozz bátran a pozitív emberek közösségéhez: