2015. nov 29.

A siker és a boldogság sokszor ellentétes oldalon áll egymással

írta: Németh Szabi
A siker és a boldogság sokszor ellentétes oldalon áll egymással

Vannak olyan meggyőződések, amelyek a „gondos” oktatási, gazdasági rendszernek köszönhetően ezer szállal kötözik az embert egy hamis gondolathoz. Az egyik ilyen a boldogság valódi eredete.

boldogdsag_blog.JPG

„Ha keményebben dolgozom, sikeresebb leszek. És ha sikeresebb vagyok, akkor boldogabb leszek. Ha megkapom azt, amit szeretnék, boldogabb leszek”.

Ez határozza meg a legtöbb nevelési és vezetési módszereinket, azt, hogy hogyan motiváljuk magunkat, és, hogy miként motiválják a viselkedésünket a mindennapokban.

Ám ez a megközelítés hibás, és ezt már a tudomány is bebizonyította. Azért, hogy ne a levegőbe beszéljünk, nézzük, hogy mi a két legnagyobb probléma ezzel a felfogással.

  1. Amikor elérünk egy célt, akkor az agyunk nem csinál mást, csak megint egy kicsit magasabbra teszi a lécet. És mi történik? Az a szint, aminek az elérése addig boldogsággal töltött el, az elérése után már inkább negatív érzelmeket vált ki belőlünk. Mert egy állandó teljesítménykényszerbe zárjuk magunkat. Így lesz minden, ami korábban jó volt, rossz, és így hajszoljuk magunkat akár egész életünkön át a „boldogságba”. És így kerül a siker és a boldogság ellentétes oldalra. Mert társadalmilag áttolatták velünk a boldogságot a materiális birtoklás, materiális eredmények világába.

  2. A második probléma, hogy az agy fordítva működik. Amennyiben egy embernek sikerül megemelni a boldogságszintjét, akkor az agy ebből a „boldogságelőnyből” már tud plusz energiát kinyerni, és lényegesen jobban fog teljesíteni. Ráadásul az energiaszintben is elképesztő különbségek mutatkoznak.

Miért hajtjuk magunkat mégis ennyire?

Mert hajtanak minket. Mert összeomolna a gazdaság, ha elhinnénk, hogy a boldogságunk nem attól függ, hogy mit kapunk meg az életben, és mit nem. A világ teljes gazdasága nem másra épít, mint a boldogtalan emberek boldogságkeresésére. Gondolj csak bele. Tömegével megvilágosodott Zen szerzeteseknek hogyan lehetne eladni annyi cuccot, mint a mai modern kor emberének?

Nem azt mondom, hogy ne akarj sikeres lenni

Ezt nagyon fontos tisztázni, mert én magam is úgy gondolom, hogy a siker az ember életében fontos. Ám két dolgot figyelembe kell venni. Ne meneküljünk a sikerbe, ne valamilyen hiányosságunkat pótoljuk vele. Ki az, aki életében már menekült munkába valami elől? Esetleg most is ezt teszed? Így esélyed sincs a boldogságra. Hány emberi kapcsolat ment tönkre azért, mert a felek annyira rápörögtek a sikerre, hogy közben elfelejtették egymást, emberi kapcsolataikat, és mindazt, ami érték az életben. A sikernek csak akkor van értelme, ha nem fizetünk érte olyan árat, amely hosszú távon boldogtalanságba taszít minket. 

Az igazi siker az, amit akkor érsz el, amikor a boldogságszinted magas, és nem az, ami a kívülállóknak sikernek tűnik, de közben te belül vérzel.

A cikk elkészítéséhez az egyik TED videó adta az inspirációt, és így a forrást is.

Csatlakozz bátran hozzánk! (kattints a képre)lelekerositescover_1.jpg

Szólj hozzá

érzelem karrier lélek fejlődés felelősség cél coach egészséges lélek lélekerősítő lélekerősítés