Én még csak 33 éves vagyok, ezért mindössze az elmúlt 20 évről tudok nyilatkozni, de nekem azonnal egy bizonyos Magyarország–Jugoszlávia pótselejtező ugrik be… 1:7… azóta hol kisebb, hol nagyobb pofozógépek voltunk. Aztán jött a fordulat. De mi hozta meg az igazi változást?

Aki elemzést szeretne hallani, vagy a honi edzőknek a sárba tiprását látni, az csalódni fog. Mert nem visszafele kell mutogatni, hanem levonni a tanulságokat és előre lépni.

A kishitűség a magyar ember alapprogramja

Emlékszem, hogy hányszor ültem a televízió előtt, és egyszerűen nem értettem, hogy miért ennyire kishitű az a 11 ember, aki épp a pályán van. Miért kap a magyar válogatott sorozatosan az utolsó percekben gólt? Vagy, hogy miért minden olyan esetleges a pályán? A meccs végén pedig a fórumokban, az emberek között elkezdődött a csapat szidása… de a legfontosabb dolog elkerülte a figyelmüket. Ők maguk is hordozták eme „merjünk kicsik lenni” attitűdöt. És emiatt frusztráltak voltak, mert a csapat hatalmas tükröt tartok eléjük, amit nem bírtak elviselni.

Nem kell politikai színekben gondolkodni, csak végig kell nézni a történelmünkön. Gyökérölő tűvel irtották ki a magyar emberből a hitet, a büszkeséget, a bizonyosságot. És úgy halt el, mint a gyökérkezelt fog. Ez a tehetelenség pedig dühöt, indulatokat, félelmet, agressziót és bizonytalanságot hozott magával. Ez a pályán is tükröződött. A fontos pillanatokban mindig megremegett a láb, a kéz, kihagyott a gondolkodás.

Két ember és a segítői kirángatták a korlátozó hiedelmeiből a focistáinkat

Ez a program ismétlődött a válogatottnál, aztán jött egy bizonyos Dárdai Pál, aki magyar létére ikonná vált a német labdarúgásban. Hogy miért? Mert eleve volt benne egy szándék, hogy ő más lesz, mint a többi magyar ember. Nem hitt a balsorsban, ellenben hitt a tisztességes munkában.  Nem utolsósorban pedig remek pedagógia érzékkel kaparta össze, és kovácsolta eggyé a játékosok megmaradt hitét, önbizalmát, és kezdte egymással erősíteni őket. Pont úgy, mint egy lélekerősítő. Majd jött egy szintén német génekkel felvértezett úriember a magyar utánpótlásba Storck személyében, aki nem sokkal később átvette a stafétabotot. Mit átvette, konkrétan arannyal vonta be, amely sokkal értékesebbé tette azt a bizonyos „botot”. Ő és a segítőik energiát, időt nem sajnálva 0-24-ben biztatták a játékosokat, hogy ők igenis tudnak focizni. Higgyék el. Azokat a játékosokat, akik ma úgy játszottak parádés 3-3-at a portugálokkal, hogy még egy hatalmas kapufát is lőttek.

Nem, nem lettek pár hét edzőtábor után klasszisokkal jobb játékosok. Valahol máshol kattant át valami. Fejben lettek klasszisokkal jobbak. És ha ehhez hozzátesszük azt a szeretet, ami a magyar emberektől feléjük árad jelenleg… na ez az a koktél, ami most az első helyre repítette őket egy olyan csoportban, ahol két olyan ország is volt, ahol a legolcsóbb játékos többet ér, mint az egész magyar keret.

A magyar csapat most az, amilyen egész Magyarország lehetne

A nemzeti 11, most sem más, mint egy hatalmas tükör nekünk, magyar embereknek. Nekünk, akik még ma is frusztráltan „homozzuk” Christiano Ronaldot, vagy huhogunk, ha egy fekete beáll a portugálokhoz csereként. Vagy amikor magát vezérszurkolónak kikiáltó egyén 15 perc hírnévre vágyik, és emlegeti annak az anyját, aki a meccset meri nézni, nem pedig az utasítására cselekszik. Most még ez volt a magyar valóság 2016.06.23-án este a Szabadság téren.

Nagyon nagy volt a kontraszt azon srácok között, akik a szívüket és lelküket kitették a pályán Lyonban, és azok között, akik szurkoltak nekik. Még nagy. Ám nem lehet nem észrevenni, hogy elindult valami. Sokkal többen voltunk már azok, akik SZÍVBŐL SZURKOLTAK. Így nagybetűvel. Magyarországnak. És nem valami ellen. Nem a düht, a kárörvendést éltettük, hanem a sikerért szorítottunk.

A magyar válogatott játékosai olyanok lehetnek az országnak, mint nekik Dárdai és Storck

Egyértelműen látszik, hogy az egész ország hangulatát is befolyásolja egy jó szereplés. Ezt más sportággal, de igazából, ha sokáig gondolkodom, akkor se jut eszembe olyan, amivel ezt jelenleg el lehetne érni. Mikor voltak utoljára több tízezren Budapest utcáin örömmámorban úszva? Én nem emlékszem olyan pillanatra, amit a szeretet vezérelt volna, és ekkorát ütött.

A magyar válogatott tökéletesen megmutatja azt, hogy igen is működhet egész másképp ez az ország. A magyar szívekben és lelkekben ott lapul az az előremutató, optimista, a világhoz nyitottan hozzáálló felfogás, amely nélkül nincs semmi.

És igen, ezt nagyon mélyre temették el bennünk. A mai napon viszont a temetők kiüresedtek, és a szellemek végképp kiszabadultak a „palackból”, és remélem, hogy soha többé nem is térnek vissza.

Úgy érzed, hogy benned is ott van ez a plusz? Ám valamiért nem tudtad eddig kihozni magadból? Írj levelet (info@lelekerosites.hu) nekem, és hozzuk ki belőled közös erővel!