Felébredtem, és úgy éreztem erről szeretnék nektek ma írni. Mert nap mint nap szembesülök azzal, hogy totál értékes emberek nulla önbecsüléssel, önbizalommal élik a mindennapjaikat. Tudom milyen érzés, valaha én is közéjük tartoztam.

Szerinted egy ősembernek, vagy a mai kor emberének lehetett nagyobb az önbecsülése? Szerinted az ősember kesergett azon, hogy van rajta 3 kiló plusz, kicsi a melle, magas, alacsony, nem ért el eleget az életben?  És szerinted a mostani kor embere, vagy az ősember ért (objektíven nézve) el többet az életében?

Mégis miért lehet az, hogy mi vagyunk azok, akik marékszámra szedjük a nyugtatókat, antidepresszánsokat (azon kívül, hogy akkor nem voltak ilyen szerek), 40-50 évesen tömegesen kapunk szívinfarktust a stressztől? Megnyugtatlak, nem azért mert az ősember akkor nagy koponya lett volna.

Az emberiség által generált környezet teszi tönkre az emberiséget

Mi magunk nehezítjük meg saját életünket. Mi magunk állítunk fel olyan elvárásokat magunkkal szemben, amelyeknek aztán nem tudunk megfelelni. És kész is a baj. Mint amikor egy rúdugró a jelenleg érvényben lévő 6.16-os világrekordot nem 6.20-szal, hanem 9 méter 20-szal próbálná megdönteni. Folyamatosan le fogja verni (mit leveri, kb nem is látja) a rudat, a közelébe sem kerül az áhított célnak, és végül elkeseredik, önmagát kezdi el marcangolni. Ismerős?

Azon elgondolkodtál már, hogy miért van az, hogy amikor az önbizalom, önértékelés, önbecsülés szóba kerül, akkor az emberek 95%-a valami külső tényezőre gondol? Olyat én még nem hallottam, hogy „tökéletlen vagyok, mert úgy érzem, hogy nem segítettem elég emberen az életben”, vagy „tökéletlen vagyok, mert nem használtam ki az elmúlt 3 évet a fejlődésre.” A tökéletlenségnél abszolút a külsőségekre koncentrálunk, és ez nem is a mi hibánk.

Ne legyünk naivak, az önbecsülésünk, önértékelésünk, önbizalmunk rombolását tudatos erők végzik. A média, a mozifilmek, a reklámok mind a tökéletességet közvetítik, mint egyetlen elfogadható normát. Mert a tökéletességet hajkurászó ember bármire képes, bármit megvesz, bármivel azonosul, csak, hogy tökéletesnek érezhesse magát. Hiszen ha mindenhonnan az folyik, hogy csak tökéletes emberként lehet boldog, akkor ő ugyan, hogy a fenébe lehetne boldog tökéletlenül? Soha a világban nem járt-kelt ennyi tökéletes külsejű, de belül saját magával hatalmas harcokat vívó ember.

Még mindig bennünk dől el minden

Van ám egy jó hírem. A hihetetlen erős nyomás ellenére még mindig Te döntöd el, hogy végig stresszeled az életedet, nem találod meg a helyed a világban, alacsony önértékeléssel, önbecsüléssel, önbizalommal botorkálod végig sötétben az életet, vagy váltasz.

Elfogadod, hogy sosem lehetsz tökéletes, és azt, hogy tökéletlenül sokkal nagyobb boldogság kopogtat az ajtódon, mint ha állandóan a tökéletesség illúzióját kergeted. Azaz megengeded magadnak, hogy tökéletlenül szeresd magad, és szeressenek téged. Ez a kulcs. Tegyél egy próbát. Legközelebb ha elérsz valami olyat az életedben, ahol azt érzed, hogy megemelkedik az önbizalmad, önbecsülésed...figyeld meg, hogy meddig tart a hatás. Mennyi idő után kezdesz el megint egy hasonló eredmény után hajtani. 

A fogadd el magad nagyon elcsépelt szófordulattá vált, mert sokan azt próbálják elhitetni, hogy ez csak úgy jön egyik percről a másikra. A valóság egészen más. Köszönöm szépen, nekem két teljes évembe telt, és én lelkileg igen erősként jellemezném magam. Annak, aki érzékenyebb, vagy jobban dolgozik benne a megfelelési kényszer, még több időre lehet szüksége. A blokkok sem két nap alatt épültek a személyiségedbe, kipucolni sem lehet őket onnan azonnal. Nincsen titkos recept, nincsen rövidítésre lehetőség. Módszerek vannak. Amelyekről a későbbiek folyamán írni fogok.

Minden megtett méter ezen az úton, hihetetlenül megtérül

Amikor megkérdeznek valakit, hogy neki mit jelent a szabadság. Akkor ehhez hasonló válaszokat látsz tőle: „anyagi függetlenség” ; „bármit megtehessek” ; „egészséges maradjak”

Olyat nem nagyon hallasz, hogy „merjek szabadon tökéletlen lenni”. Pedig az igazi szabadság az, amikor úgy élsz a világban, hogy a benned lévő lélek csak a pozitív visszajelzésekre rezdül meg. A negatívat pedig csak észleli, és ha van alapja, akkor sem roskad össze, hanem pozitívan reagál rá. Na, ez az igazi szabadság. Ilyenkor érezheted azt, hogy minden rabláncodat levetetted, és stabilan, egész emberként, boldogan kelsz, fekszel. Ezért az érzésért pedig minden egyes méter, amit megteszel, akkor is ha ezen az ösvényen nem egyszer fog tüske menni a lábadba, abszolút megéri.

Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál naponta gondolat-bonbonokat tőlem?

Akkor bátran lépj be a Lélekerősítés közösségbe.

Tudtad, hogy a rossz dolgok nélkül nem lennének igazán jó dolgok az életedben? Ha nem, akkor kattints ide és az első cikkemből megtudhatod, hogy miért nem. Az illúziókról olvasnál? Akkor meg ide! :)